298. számú Lehel vezér cs.cs.

Jászberény 298.számú Lehel vezér Cserkész Csapat oldala

Csapattörténet

1997-1998

Az előkészületek után, 1997 december 8-án Boldogasszony ünnepén adtuk be a csapatalapítási dokumentumot a Magyar Cserkészszövetség felé. Ettől kezdve fokozatosan megindult a toborzás, és a cserkészmunka az 1998-as év már aktívan telt, március 15. részvétel a szabadságharc megemlékezésen városi ünnepségen. Április 24-26. részvétel a KAJA-n, amit akkor még a 858., „JÁSZ” cserkészcsapat szervezett és vezetett. Május elején kerékpározás a Hajtában, június 14. újoncpróbázott az „első eresztés” a plébánia udvarán. Még ezen hó 16-án le is tették a fogadalmat, majd a 858-asokkal közös első csapattábor júliusban a Bacsó réten, Gyöngyöstarján fölött. Augusztus 20. részvétel az Államalapító városi ünnepségen. Szeptember 25-27. az első Nagyvisnyói portya. Október 17. újoncbeavató túra a Zagyvamenti TVT-n. Október 23. városi ünnepség, november 14. Budapest, Nemzeti Múzeum aktuális kiállításának megtekintése, december 23. cserkészkarácsony.

1999

Januárban Mátrai túra, februárban farsang a 858-nál, márciusban gyalogtúra Szurdokpüspöki – Pásztó útvonalon, április 2. részvétel a „Város Napja” ünnepségen, majd részvétel a KAJA-n, június 15. fogadalomtétel, július 4-13. Bárna. A 858., a 298., és a 868. csapatok közös csapattábora. Augusztus 20. részvétel a városi ünnepségen, szeptember 17-19. Nagyvisnyó. Október 9. újoncportya Zagyvamenti TVT, október 23. városi ünnepség. November: A Természettudományi múzeum megtekintése Budapesten. December: Közös 858 -298 mikulás, december 23. cserkészkarácsony.

2000

A milleneum éve azzal kezdődött, hogy megszűnt a 858. és 22 cserkészük igazol át a csapatunkba. Az Egyesülés dátuma: 2000.02.04. Februárban Cserkészfarsang fánkokkal, márciusban részvétel szentkúti Szent József ház szentelésén, áprilisban kerékpározás a Zagyvamenti TVT-n, májusbanújoncpróba, hétvégi sátrazással Homokon. Június 15. fogadalomtétel, június 1-9. milleneumi csapattábor a Fecske Iskolánál, augusztusban rover portya Sarudra, augusztus 13. felszentelési ünnepség Szent István ház, augusztus 20. részvétel az Államalapítás városi megemlékezésén. A város Milleneumi emlékzászlót kapott. Szeptemberben ismét Nagyvisnyón portyáztunk. Novemberben a Budai Várat, a Hadtörténeti Múzeumot és a Bazilikát néztük meg Budapesten. Az adventi csapatgyűlések kezdete, decemberben elhunyt Farkas Mátyás c. apátplébános a csapat fenntartó testületének elnöke. A csapat díszőrséggel vesz részt a temetésén. Csapatmikulás, karácsonyi ajándékkészítés. Jellemezte még a hónapot cserkészszemmel.

2001

Január 20. téli túra Galyatető -Mátraszentlászló – Mátraszentistván útvonalon, február 17. cserkészfarsang, február 25. Farkas Mátyás c. apátplébános emléktáblájának felavatása a Szent István ház falán, a Csapat díszőrséget áll, március 24. a Millenáris kiállítás megtekintése, színházlátogatás Madách Kamarában, április 14. A Szent sír őrzése, április 21. elsőpróba Kecskemérten, április 29. gyalogtúra a Zagyvamenti TVT-n,június 8-9. Homoki újoncpróba, június 17. fogadalomtétel, június 30 – július 08. csapattábor Taron, augusztus 12. Nagyboldogasszony napi körmenet, augusztus részvétel a Carpathia 2001 nemzetközi táboron Csobánkán 6 fővel. Szeptember 21-23. Nagyvisnyó, október. 13 újoncportya Sirokon, november 3. a Budapesti Közlekedési Múzeum megtekintése, december 1; 9; 15; 22. Adventi csapatgyűlések, december 31. szilveszter a Szent István házban.

2002

Január 5. évnyitó csapatgyűlés, február 9. csapatfarsang, március 15. városi 48-as ünnepség, koszorúzás. Március: Táborhely kereső túra Bélapátfalván. Március 30. A Szent sír őrzése, május 18. játékos nap a Zagyvamenti TVT-n, június 1-2. homoki újoncpróba, június 16. fogadalomtétel, július 24 – augusztus 4. Bélapátalva csapattábortábor, augusztus 18. részvétel a Nagyboldogasszony napi körmeneten, szeptember19-21. Nagyvisnyó. November 2. újoncbeavató portya a Zagyvamenti TVT-n, november 30. Adventi csapatgyűlés, december 7; 14; 21. Adventi csapatgyűlések. December 31. Cserkészsziveszter a Szent István házban.

2003

Január 4. Csapatgyűlés. Február 9. Csapatfarsang. Március 15-én Városi akadályverseny rendezése a városi általános iskolák felső tagozatos tanulóinak. Március. Táborhely kereső túra Lajosházán. Április. A Szent sír őrzése. Május 1-3. Homok, újoncpróbázás Május 17. Játékos nap a Zagyva mentén. Május 3 – június 1: evezős „Zagyvatúra” Jászberény – Zagyvarékas között. Június. Táborfelderítés, Útbejárás. Július. Lajosháza csapattábor. Augusztus 15. Részvétel a Nagyboldogasszony napi körmenten. Augusztus 20. Részvétel a városi Államalapítási ünnepségen. Szeptember 19-21. Nagyvisnyó. Október 25. Újoncportya Kerekudvar-Rókavár irányában. December. Adventi csapatgyűlések, csapatkarácsony. December 31. Cserkész szilveszter.

2004

Január 31. Galyatető, Mátraszentlászló. Szánkózás. Csapatgyűlés. Április 2. Cserkészkeresztút. Április 3. Városnapi ünnepség. Városismereti akadályverseny a város általános iskoláinak felső tagozatos tanulóinak számára. Április 10. A Szent sír őrzése. Április 23-25. KAJA. Május 14-16. Homok, újoncozás. Június 6. Úrnapi körment a Főtemplom – Barátok temploma útvonalon. Július 1-11. Parádsasvár, csapattábor. Augusztus 15. Részvétel a Nagyboldogasszony napi körmenten. Augusztus 20. Részvétel a városi Államalapítási ünnepségen. Szeptember 4. Csapatgyűlés. Szeptember 11. Cserkész nyílt nap Főplébánia udvarán. Szeptember 17-19. Nagyvisnyó, Bocskai Túra a Bükkben a csapat az orzságos SZENT ISTVÁN (volt KÉK) TÚRA útvonalából az Upponyi szorost vállalta el. . Október 9. Újoncportya. Október 23. Részvétel a városi 56-os megemlékezésen. November 9. Kékestető – Markaz „Tarjánka túra”. December 4, 11, 18. Adventi csapatgyűlések. December 23. Közös Plébániai és Csapatkarácsony. Színvonalas, ugyanakkor vidám műsort mutat be a csapat „A Három királyok útja” címmel. December 31. Szilveszter a Szent István Házban.

2005

Január. Csapatgyűlés. Részvétel a Keresztény bálon, segítség a teremrendezésben. Február 26. Csapatgyűlés, Csapat és őrsi fényképek készítése. Március 15. Részvétel a 48-49-es Szabadságharc évfordulójának megemlékezésen. Március 26. Közös Keresztút az Ifjúsági hittanosokkal. Március 27. A Szent sír őrzése, Csapatgyűlés. Április 3. Részvétel a „Város napja” ünnepségen. Április 22-24. KAJA2005. Május 8-án részvétel a Redemptio 260. évfordulójára rendezett emlékünnepségen. Csapatunkat kérték fel a Jászság történelmi zászlóinak őrzésére, hordozására, csapatunk a Tűzoltóság Díszmenetbe tagozódva is megállta a helyét. A katonazenét a MH. Légierő zenekara adta. Az ünnepség után a díszzászlós különítmény meghívást kapott a Jászkiséri Redemptio ünnepségre, ahol szintén becsülettel helytálltak. Csapatunk „Elit” különítményesei a XI/11 osrzsgos cserkészfesztiválon akadálytályát építettek, és működtettek a szervezők, és a résztvevők nem kis elismerése mellett. Júniusban Újoncpróbáztak újoncaink, illetve „elsőpróbáztak” a már korábban fogadalmat tett cserkészeink Homokon. Júliusban Félig vízi csapattábor Jásztelek mellett a Mizse majorság mögötti parti erdőben a „kutyafogatos” hídnál. „A jászberényi Cserkészet 1990-2005 címmel kiállítást rendeztünk a Szent István Ház földszinti nagytermében a jubileumi alkalomra. Emlékkönyvünk is megjelent „A jészberényi CSERKÉSZEK EMLÉKKÖNYVE 1990-2005” címmel. Rögtön a kiállítás után csapatunk roverjeinek egy része Erdélybe kirándult, Kolozsvár, Torda, Torockó, Gyilkos-tó, Békás szoros, Marosvásárhely, Vargyas szoros, Székelyudvarhely Korond érintésével. Útikalauzunk Kun Etelka Ágnes volt, kolozsvári csapat őrsvezetője. A Fekete.vörös Székely színekből álló nyakkendőjét mindenki irigykedve nézte…Nagyjából ez Időben, Békési Péter őv, a „Szent György” Raj vezetője a EUROJAM 2005- nemzetközi táborion volt kinnt Angliában. Álljon itt beszámolója:

Augusztus elején rendezték meg Angliában, a Londonhoz közeli Chelmsfordban a „EuroJAM 2005”elnevezésű cserkésztalálkozót, ahol 65 ország közel 10.000 fiatalja táborozott együtt.

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Jászberényből, a Jászságból én voltam az a szerencsés, aki szűkebb hazámat képviselhettem. Közel 300 jelentkező közül 120 cserkészt választottak ki a többfordulós válogatón. 3 rajra osztottak fel bennünket. Minden rajnak rendelkezésére állt 4 hétvége, amin egy rajműsort, és egy néptánc koreográfiát kellett összeállítaniuk és betanulniuk. Ezeket műsorszámokat elő is adtuk a EuroJAM-en óriási sikerrel.

A 12 napos táborban lehetőségem nyílt megismerni más nemzetek kultúráit, és személyes barátságokat kötni velük. Azóta is tartom a kapcsolatot egy mexikói és egy portugál fiúval. Minden nap különböző programokon vehettünk részt, amelyek nagyrészt a tábor területén belül voltak lebonyolítva. Azonban voltak külső programok is, ahol a környezettudatos életre felkészülve, pl. szemetet szedhettünk az Északi-tenger partján, vagy vitorlázhattunk és szörfözhettünk egy hatalmas tavon. Esténként színes előadásokon, mozi-sátorban, disco-sátorban, cirkuszban múlathattuk az időt és más nemzetek cserkészeivel is megismerkedni közelebbről.

Azonban eme életre szóló élmény nekem 150 ezer Ft-ba került, amelyet támogatóim nélkül nem sikerült volna összegyűjtenem. Ezúton is szeretném megköszönni nekik segítségüket: Dr. Magyar Levente Polgármester Úrnak, az Aprítógépgyár Rt.-nek, Dr. Medvegy János c. Apát plébánosnak, a 298. Lehel Vezér cserkészcsapatnak, Szüleimnek és mindenki másnak, aki valamilyen módon hozzásegített a kijutásomhoz.

 

Szeptemberben a sikeres toborzást követően csapatunk összlétszáma 60 fő fölé emelkedett. Még e hónap végén az alakulóba lévő vezsenyi cserkészcsapattal együtt portyáztunk Nagyvisnyón.

Október hónap folyamán részt vettünk a 23-i városi 56-os megemlékezésen, melyen a szokásokhoz híven a koszorúzást végeztük, ezzel tisztelegve elődeink előtt

Novemberben Újoncbeavató túra, valamint Ikonfestés voltak a csapat programjai. November 30-án színházlátogatás Szolnokon: Umberto Eco: A rózsa neve. A színészi játék nagyon élménydús volt.

December 3-án Mikulás túra a Hajtában. December 10-én cspatunkba jelentkezett egykori cserkészek felnőttcserkész fogadalma, valamint a vezsenyi csapat parancsnokának, és helyettesének fogadalma volt. Békési Péter élménybeszámolót tartott a EUROJAM élményeiről. December 18-án a plébániai karácsony keretében került sor a Nyakkendőgyűrű készítő verseny eredményhirdetésére. Az évet egy fergeteges Szilveszterezéssel zárták a nagyobbak a Szent István Házban.

 

2006

Ennek az évnek a legnagyobb rendezvénye, sőt ugyanakkor talán a csapatéletnek is egyik legjelentősebb eseménye, hogy részt vettünk a 8. cserkészkerület által szervezett kerületi nagytáboron. A tábor keretmeséje a hunyadi korszak, törökellenes háborúk voltak. A kerületből érkező csapatok egykori végvárak nevét viselő altáborokban voltak elhelyezve.

A mi altáborunk neve a Zimony volt. A zimony altáborban együtt táborozott: Abony, Törökszentmiklós és Jászberény cserkészcsapata. A tábor remek lehetőséget biztosított ismerkedésre és arra, hogy kipróbáljuk, milyen 700 cserkéznek együtt táborozni. Rengeteg forgószínpad keretében kipróbálható program volt. Többek között: lovaglás, barlangászás, papír merítés, lovagi torna, akadálypály, íjazás, sziklamászás és ereszkedés. A tábort végigkísérte egy métabajnokság, melyben 4.-ek lettünk. A tábor végén megfogalmazódott bennünk, hogy a következő évben szervezünk egy kisebb körzeti tábort.

Az ősszel látogatást tettünk a szolnoki hadkiegészítő parancsnokságon, illetve a Repülő Múzeumban. Sokunknak ez egy hatalmas élmény volt.

Az adventi készülődés során Gábó Orsi és Vidovich Anikó segítettek nekünk díszeket készíteni. Mikulás alkalmából pedig egy túrát szerveztünk a Hajtába, ahol az öreg szakállassal is összefutottunk.

Természetesen ezt az évet is méltóképpen lezártuk.

2007

Az évet egy téli túrával indítottuk Homokra. Egy kissé hűvös, de élvezetes gyalogtúrával értük el célunkat, ahol egy kicsit főzőcskéztünk is.

Az év elején Békési Péter segédtiszti lett.

Ebben az évben alakult a jászberényi Zöld Diákparlament. 3 iskola és a csapatunk részvételével alapítottuk meg, és küzdünk, hogy a város lakóit hozzászoktassuk a környezetbarát élethez, és hogy óvjuk környezetünket.

Az év kétség kívül legfontosabb mozzanata a nyári nagytábor volt, ami Litkén került megrendezésre a körzettel együtt. A tábor résztvevői: Abony, Jászfényszaru, Jászberény, Kecskemét, Törökszentmiklós és Vezseny volt. Táborparancsnok: Vidovich Kálmán. A tábort Színesítette, hogy az Ipoly partján voltunk, így evezésre is volt lehetőségünk, sőt a folyó túlpartján már Szlovákia volt.

Az ősz során Tarjáni Lajos és Taczman András lettek képzett őrsvezetők.

Ezen felül azt mondanám, hogy az év átlagosnak mondható, tele cserkészrendezvényekkel.

2008

Ez az év is úgy kezdődött, mint a többi és még nem volt tiszta, hogy mit hoz az év vége, de azt pár sorral lejjebb…

Csapatunk 2 tagja Kovács Rita és Tarjáni Zoltán segédtisztek lettek az év elején.

A nyári nagytábor Jászfelsőszentgyörgy mellett került megrendezésre. Keretmeséje az indiánok élete volt. A táborhoz szervesen hozzá tartozott egy nap Zagyva takarítás, hiszen a táborunk mellett egy hatalmas szeméttorlasz volt, aminek felét számoltuk fel támogatásból, aminek másik felét csak következő év nyarán tüntettük el. A tábor természetesen jó volt. Táborparancsnok: Demeter Sándor. Bár meg kellett küzdenünk egy pár napos esővel, de szerencsére az ártér gyorsan elitta a vizet. Ami sokunkban megmaradt a táborról, hogy hiányoztak a hegyek, illetve egy kicsit közel voltunk a városunkhoz. Ennek az előnye viszont az volt, hogy utolsó nap a szülők kilátogattak hozzánk.

Szeptember egyik nem várt eseménye, hogy a Nagyvisnyói portya alkalmával Demeter Sándor csapatparancsnok és Szálkai József csapatparancsnok helyettes lemondtak és helyükre Tarjáni Zoltán illetve Békési Péter kerültek. Ezen az eseményen nagyon sokan meglepődtek, hiszen az átadás előkészítése szigorúan titokban, tiszti körben történt.

Az ősszel Baranyi Szilvia és Muhari Ferenc szereztek őrsvezetői képesítést.

Az év végén csatlakozott hozzánk egy öregcserkész, név szerint Toriszky József. Ő az egri csapatból igazolt át hozzánk Jászdózsára való költözése miatt. Nagy örömmel vettük, hogy végre mi is büszkélkedhetünk egy sok időt megélt és még ma is energikus, lelkes cserkésszel.

Adventi csapatgyűlésen a jászberényi foltvarrók közreműködtek egy kisebb foglalkozás lebonyolításában.

Az évzáró csapatgyűlésre az öregcserkészek őrsi ládákkal kedveskedtek az új őrsöknek, a lány cserkészek pedig sütivel a többi cserkésznek. Ezért köszönet a Tarjáni Lajosné nagymamának a közreműködésért.

2009

Az első jelentősebb rendezvénye a farsangi bál volt, ami már rég volt megszervezve a csapatnak. A rendezvényre hívtunk néptáncosokat, hogy jobban megismerhessük a néptáncot.

A március 15.-i ünnepségünk 60 körüli létszámban jelent meg, ami tükrözi valamelyest, hogy a csapatunk épül.

A tavaszi homoki karbantartás már olyan szinten hagyományszerűvé volt, hogy többen szívesen jövünk és szépítjük az általunk is használt létesítményt. Mi több, folyamatosan tervezzük a folytatást. Idén az árnyékszékek teljes felújítása volt soron, miközben nagy rendrakás folyt a házban is.

A nyáron természetesen eljutottunk csapattáborba is Kemence község mellé.

A tábor nagy élmény volt. Keretmeséje a betyárélet volt. Táborparancsnok: Tarjáni Zoltán. Bátran mondhatom, hogy a csapat fennálása óta a legélvezetesebb keretmese részesei lehettünk. Sisa Pista és Bogár Imre vezetésével kiismerhettük a betyárélet fortélyait.

A nyár végén csapatunk két segédtiszte házasságot kötött: Tarjáni Zoltán és Kovács Rita (új nevén Tarjáni Zoltánné)

Az ősszel rendhagyó módon Szurdokpüspökire mentünk Őszi portyára. Itt már ízlelgettük a rajonkénti külön életet, ami egy másik túra során teljesedett ki, hiszen csapatunk létszáma kellően nagy már ahhoz, hogy rajprogramok legyenek. A Napraforgó raj Sástóra ment, még a Szent György raj raj- őrs- raj túrán vett részt a Mátra falvai között.

Az őszi toborzás lezárta után 35 újjonc illetve kiscserkészjelöltet könyvelhettünk be. Ez nagy szám, de természetesen majd a következő nyár mutatja meg, hogy ki alkalmas a jelentkezők közül. A nagyszámú kiscserkész szükségessé tette, hogy külön kcs raj létesüljön.

Az ősz külön eredménye, hogy Buck Miklós, Gedei Dániel és Nagy Donát képesített öv, Fábián Viktória pedig képesített kcs vezető lett.

…és a történelmet most írjuk…

forrás: http://mu.cserkesz.hu/298/csapattortenet/



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 5
Össz.: 3 860

Látogatottság növelés
Oldal: Csapat történet
298. számú Lehel vezér cs.cs. - © 2008 - 2025 - lehelvezercscs.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »